Az Egyenlítő mentén, Dél-Amerikától mintegy ezer kilométerre nyugatra fekvő Galápagos-szigetek egy vulkanikus eredetű szigetcsoport, mely Ecuadorhoz tartozik. Egyedülálló izolációjának és aktív geológiai fejlődésének köszönhetően Galápagos a természeti evolúció élő múzeuma, számtalan endemikus, vagyis sehol másutt nem élő faj otthona.
Elszigeteltség és evolúciós csodák a szigeteken
A Galápagos-szigetek földrajzi elszigeteltsége alakította ki páratlan élővilágát. A szigetek sosem kapcsolódtak a dél-amerikai kontinenshez, az itt élő állatok eredetileg véletlenül jutottak ide. A madarakat a szél fújta vagy viharok térítették el, a hüllők és emlősök némelyike fatörzseken sodródott vagy egyszerűen átúszott a nyílt tengeren. Ennek következtében a Galápagos élővilágát főként madarak, hüllők és tengeri emlősök gazdagítják, míg őshonos szárazföldi emlősből mindössze kétféle (néhány denevér- és egérfaj), kétéltűből pedig egy sem telepedett meg a szigeteken. A szigetek vulkanikus, zord tájai között a partvidékeken száraz, kaktuszos bozótos, a nagyobb szigetek magasabban fekvő belsejében pedig dús trópusi erdők alakultak ki a párás mikroklímának köszönhetően. A hideg déli Humboldt-áramlat hűvös, tápanyagokban gazdag vize egészen az Egyenlítőig hatol, így a tengerek szokatlanul gazdag élővilágot tartanak fenn, lehetővé téve például pingvinek és fókák túlélését is a trópusi éghajlat ellenére.
A Galápagos-szigeteket 1535-ben fedezték fel a spanyolok, s mivel nem éltek rajtuk őslakosok, sokáig csak kalózok és bálnavadászok támaszpontjaként szolgáltak. 1835-ben érkezett ide a fiatal Charles Darwin, a szigeteken tett megfigyelései pedig hozzájárultak evolúciós elmélete későbbi megfogalmazásához. Ma a szigetcsoport területének 97%-a nemzeti park, a környező tengerek pedig UNESCO bioszféra-rezervátumként védettek. A turizmust is szigorúan szabályozzák, hogy e természeti kincsek érintetlenségét megőrizzék. A Galápagos különlegessége, hogy hiányoznak a szárazföldi csúcsragadozók, sem nagy testű emlősök, sem veszélyes ragadozó hüllők nem jutottak el ide. Így az itt élő állatok természetes félelemérzet nélkül, szelíden viselkednek az ember jelenlétében.
Óriásteknősök földjén – a szigetek ikonikus hüllői
A Galápagos-szigetek leghíresebb lakói kétségkívül az itt élő óriásteknősök. Már magát a szigetcsoportot is róluk nevezték el, a „galápago” spanyolul teknőst jelent. Ezek a lenyűgöző páncélos óriások a legnagyobb ma élő szárazföldi hüllők közé tartoznak, testtömegük elérheti a 200-250 kilogrammot, páncélhosszuk pedig az 1,2 métert. Akár 100–150 évig is élhetnek, ezzel a világ leghosszabb életű gerincesei közé tartoznak. Különleges alkalmazkodóképességüket mutatja, hogy rendkívül szívósak, képesek akár egy teljes évig táplálék nélkül életben maradni, kihasználva lassú anyagcseréjüket. A galápagosi óriásteknősök több alfajra különülnek, minden nagyobb szigeten saját változatuk fejlődött ki. Valaha tíz szigeten éltek teknősök, de az ember megjelenése utáni vadászat és a betelepített ragadozók miatt egyes alfajok sajnos kipusztultak. A megmaradt populációk ma már védelem alatt állnak, és a világ talán legalaposabban tanulmányozott vadállatai közé tartoznak. A Santa Cruz szigeten működő Charles Darwin Kutatóközpontban a teknősök tenyésztésével is foglalkoznak, hogy biztosítsák fennmaradásukat a jövő számára. Séta közben a látogatók is gyakran kerülgethetik az ösvényeken komótosan átkelő, több mint egy évszázados „élő múzeumi darabokat”, amelyek békésen legelésznek vagy éppen sütkéreznek a napon.
Miniatűr sárkányok a partokon – tengeri és szárazföldi leguánok
A galápagosi leguánok valóban olyanok, mintha apró sárkányok léptek volna ki egy földtörténeti korból. Két fő fajuk él a szigeteken: a tengeri leguán és a szárazföldi leguán. A fekete színű tengeri leguánok a világ egyetlen gyíkjai, amelyek a tengerben úszva keresik táplálékukat. Testüket a hideg vízben lehűti a tengeri áramlat, ezért napjaik nagy részét a sziklákon sütkérezve töltik, hogy visszanyerjék testhőmérsékletüket. Táplálékuk főként tengeri algákból és hínárból áll, a búvárok gyakran megfigyelhetik, amint a sekély vízben a kövekhez tapadt zöld moszatot legelik. Ezek a leguánok kissé zord kinézetűek: lapos fejükön lévő tüskéikkel és karomszerű mancsaikkal, amint tömegesen heverésznek a lávás partokon, valóban miniatűr sárkányokra emlékeztető látványt nyújtanak. A szárazföldi vagy varacskosfejű leguánok ezzel szemben sárgásbarna színűek, és a félsivatagos belső területeken élnek. Kedvenc csemegéjük a fügekaktusz gyümölcse és levele, tüskés táplálékukat erős állkapcsukkal gond nélkül elfogyasztják. Mindkét leguánfaj a Galápagos-szigetek endemikus különlegessége, sehol máshol a világon nem találkozhatunk velük.
Darwin pintyei – az alkalmazkodás bajnokai
A szigetek gazdag madárvilágának talán leghíresebb képviselői Darwin pintyei. E kis énekesmadarak csoportja 13 hasonló kinézetű, de eltérő életmódú fajból áll. Mindegyik faj a maga szigetén, sajátos ökológiai fülkéjében fejlődött ki az idők során. Van köztük, amelyik magvakat ropogtat erős, kúpos csőrével, míg más fajok hosszúkás, hegyes csőrükkel rovarok után kutatnak a fakéreg repedéseiben, vagy épp a kaktuszvirágok nektárját szívogatják. Habár küllemre apró termetük miatt nem olyan látványosak, mint a nagytestű hüllők vagy a színes tengeri madarak, Darwin pintyei tudományos jelentőségük miatt váltak ikonikussá. Charles Darwin híres 1835-ös útja során gyűjtötte be ezeket a pintyeket, és később a köztük megfigyelt apró különbségek – főként csőrük formájának és méretüknek eltérései – szolgáltak bizonyítékul arra, hogy a fajok a környezetükhöz alkalmazkodva fejlődnek.
Kéklábú táncosok és röpképtelen madárkülönlegességek
A Galápagos-szigetek part menti szikláin gyakran pillanthatunk meg élénk türkizkék lábú, fehér-mellű madarakat billegni – a kéklábú szula a szigetek egyik jelképe. A hímek udvarlási tánca során mókásan emelgetik felváltva ragyogó kék lábaikat, hogy elkápráztassák a nőstényeket. E különös lábszín a halakból származó karotinoidoknak köszönhető, és a kék árnyalat intenzitása jelzi a madár egészségi állapotát: minél élénkebb, annál vonzóbb a párja szemében. A kéklábú szulák mellett a szigeteken élnek vöröslábú szulák is, bár ők kevésbé gyakoriak és rejtőzködőbbek. Mindkét szula elsősorban halakkal táplálkozik, magasról a tengerbe zuhanva, nyílsebesen csapnak le a rajokra. A szulákkal ellentétben a galápagosi kormorán nem tud repülni, ez a madár a világ egyetlen röpképtelen kormoránfaja. Szárnyai csökevényessé váltak, mivel ragadozók híján nem volt szüksége a repülésre, viszont remek úszó lett belőle, így halakra és angolnákra vadászik a tengerben. A kormorán csak két szigeten (Isabela és Fernandina) fordul elő, állománya mindössze néhány száz egyed, így a Galápagos egyik legritkább állataként tartják számon.
A galápagosi pingvin szintén igazi különlegesség, a világ egyetlen olyan pingvinfaja, amely a trópusokon él. Apró termetű (alig 50 cm magas) és fürge úszó, a legtöbb példány a hűvös tengeráramlatok által lehűtött nyugati szigeteken (Fernandina, Isabela) él. Látványuk egészen meghökkentő a lávaköves tájon, mintha egy déli-sarki állat sétálna a tűzhányók között. A pingvinek főként kis halakat zsákmányolnak a sekély part menti vizekben, és sziklarepedésekben, barlangokban fészkelnek. A Galápagos madárvilágának királya a galápagosi albatrosz, amely hatalmas, több mint 2 méteres szárnyfesztávú tengeri madár. Ez az egyetlen albatroszfaj, amely a trópusi vidéken költ, ráadásul kizárólag Espanola szigetén fészkel egy kolóniája. Évente egyszer térnek vissza e távoli sziklaplatóra, hogy párba álljanak életre szóló társukkal, ilyenkor látványos „táncot” lejtenek csőrük összeütögetésével és különféle hajlongásokkal. Az albatroszok állománya becslések szerint 10-12 ezer egyed lehet, így a faj sebezhetőnek számít, de a nemzeti park védi fészkelőhelyüket. Rajtuk kívül még számos érdekes madár él a szigeteken: a fregattmadarak például hatalmas vörös torokzacskójuk felfújásával kérkednek párzási időszakban, a galápagosi ölyv pedig a szárazföld csúcsragadozója itt, mivel más nagy testű ragadozó madár nincs a szigeteken.
Az óceán birodalma – oroszlánfókák, cápák és tengeri teknősök
A szárazföldi különlegességek mellett a Galápagos-szigetek tengeri élővilága is bámulatosan gazdag. A partokon galápagosi oroszlánfókák lustálkodnak csapatokban – ezek a fülesfókák a kaliforniai oroszlánfóka közeli rokonai, de Galápagoson fejlődtek önálló fajjá. Napközben a tűző napon heverésznek a homokos strandokon vagy épp a kikötők mólóin, néha mókásan beúsznak a turisták közé a sekély vízbe egy kis hűsölésre. A sziklás öblökben a kisebb termetű galápagosi medvefóka is felbukkan, bár ő inkább éjszaka aktív, nappal az árnyékban hűsöl. A tengerek élővilágának változatossága elképesztő, a hideg és meleg áramlatok találkozása miatt szokatlan párosításban élnek itt trópusi és hidegvízi fajok egymás mellett. Színes zátonyhalak százai úszkálnak a korallok között, a szigetvilág körül eddig több mint 400 halfajt jegyeztek fel, melyből legalább 50 endemikus. A búvárok manta rájákkal, sőt óriási cetcápával is találkozhatnak a nyílt tengeren.
