Az Iguazú-vízesés a világ egyik leglátványosabb vízesése, mely az argentin–brazil határon található, Misiones tartomány és Paraná állam határvidékén. Az Iguazú folyó hordaléka itt kb. 275 különálló zuhatagból és kisebb vízesésből zuhan alá, összességében mintegy 2,7 km szélességben. A lezúduló víztömeg legnagyobb esése 82 méter, míg az átlagos zuhatagmagasság 60 m. A vízesésrendszer központi eleme az Ördögtorok-szakadék, egy U alakú, kb. 150 m széles és 700 m hosszú katlan, amelybe a legnagyobb vízmennyiség zúdul le, állandó párát és robajló morajt keltve.
Földrajzi elhelyezkedés
Földrajzilag a vízesések 80%-a Argentínához, 20%-a pedig Brazíliához tartozik. Mindkét ország nemzeti parkként védi a területet, kiépített ösvényekkel és kilátópontokkal segítve a természeti csoda megközelítését. A vízesés nevét az itt élő guarani őslakosok adták, az Iguazú szó jelentése „nagy víz”, ami hűen utal a folyó hatalmas vízhozamára. A környező táj sűrű szubtrópusi őserdő, melynek páradús klímája buja növényzetet és gazdag élővilágot tart fenn.
A vízesések kialakulása és története
Geológiai szempontból az Iguazú-vízesések a Paraná-medence vulkanikus múltjának köszönhetik létüket. Mintegy 135 millió éve a vidéket vastag lávaréteg borította, amely kihűlve bazaltrétegeket hozott létre. A folyó évmilliók alatt egy geológiai törésvonal mentén vájta ki medrét, ennek eredménye az Ördögtorok katlana is. A vízesések ott alakultak ki, ahol a Iguazú folyó keletről érkezve közelíti meg az Argentína felől érkező Paraná folyót, vagyis a két folyam találkozásának közelében. A folyóvíz a kemény bazaltplatóról lépcsőzetesen zuhan alá, így sok zuhatag két- vagy többlépcsős formában hullik a mélybe. Az Ördögtorok 14 nagyobb vízesésének egyesülő áradata adja a rendszer legnagyobb részét, e zuhatag-együttes percenként akár 36 olimpiai úszómedence térfogatát töltené meg vízzel, ami jól érzékelteti a természeti erők nagyságát.
Történelmi érdekesség, hogy az európaiak közül elsőként Álvar Núñez Cabeza de Vaca spanyol felfedező pillanthatta meg a vízesést 1541-ben. Ő Santa María-vízesésnek nevezte el a látottakat, de ez a név nem honosodott meg. Hamarosan visszatértek az őslakosok által használt elnevezéshez, az Iguazú név vált általánossá. Számos kisebb vízesés a felfedezőkről vagy dél-amerikai hősökről kapta a nevét (például San Martín-, Victoria- vagy éppen Cabeza de Vaca-zuhatag).
A vízeséseknek legendás eredete is van. A guarani indiánok szájhagyománya egy romantikus, de tragikus történetet társít a vízesések keletkezéséhez. E monda szerint egy Mboi nevű isten beleszeretett egy törzsfőnök gyönyörű lányába, Naipíba, aki azonban földi szerelmesével együtt csónakon menekült a féltékeny istenség elől. Mboi haragjában kettészelte a folyót, hatalmas szakadékot nyitva a földben – így születtek meg a zuhatagok, melyek örökre a mélybe sodorták a szerelmespárt. A gyönyörű lányt az istenség a vízpára fátylába rejtette, kedvesét pedig pálmafává változtatta, hogy az örökké nézhesse a szeretett lányt, de soha ne érhesse el. A vízesés dübörgése a guaranik szerint az isten örök haragját idézi, a szüntelen permet pedig Naipí könnyzáporaként hull alá.
Természeti különlegességek a vízesés körül
Az Iguazú-vízesés természeti viselkedése lenyűgöző szélsőségeket mutat. A folyó vízhozama évszaktól függően drámaian ingadozhat, a nyári esős évszakban a lezúduló víz mennyisége az átlagos 1 700 m³/s többszörösére, akár 7–8-szorosára is duzzadhat. Ilyenkor a folyó áradata szinte összefüggő vízfüggönnyé egyesíti a zuhatagokat. Ezzel szemben a száraz időszakokban, vagy rendkívüli aszály idején, a vízhozam jelentősen csökkenhet. 2020 tavaszán előfordult például, hogy a folyó vízszintje extrém alacsonyra apadt, és a hatalmas vízesés alig csordogáló zuhataggá szelídült egy időre.
A zuhatagok által keltett látványos természeti jelenségek is említést érdemelnek. A lezúduló víztömeg állandó permetfelhőt hoz létre a katlan felett, amely napsütéses napokon gyönyörű szivárványokat varázsol a vízesés fölé. Sokszor egyszerre több, egymásba fonódó szivárványív is megfigyelhető a páraoszlopban, ami festői látványt nyújt a dzsungel hátterével. A vízesés mennydörgő moraja szintén legendás, a zuhatag robaja még több kilométer távolságból is hallható, már jóval azelőtt, hogy a látogató megpillantaná azt. Az Ördögtorok közelében állva a vízáradat dübörgése minden más hangot elnyom, a párából felszálló állandó köd pedig misztikus hangulatot teremt. A zuhatag erejét jól mutatja, hogy a legnagyobb víztömegű szakasz (az Ördögtorok) alján a lezúduló víz ütőereje miatt a mélyben tátongó üstöt sosem lehet teljesen látni, mindig fehér tajték és gőzölögve felszálló pára tölti ki.
Az Iguazú különlegessége, hogy magasságban meghaladja a Niagara-vízesést, szélességben pedig a Viktória-vízesést is túlszárnyalja. A vízesések környékén az élővilág is tartogat meglepetéseket, a párás sziklarepedésekben trópusi madarak fészkelnek. Gyakran látni színpompás pillangórajokat is a kilátópontoknál, melyek sokszor a látogatók kezére is rászállnak egy csepp vízért vagy sóért.
Turisztikai jelentősége
Az Iguazú-vízesés óriási turisztikai vonzerővel bír mind Argentína, mind Brazília számára. Évente több mint egymillió turista keresi fel. A természeti csodát mindkét ország kiemelten népszerűsíti, és az Iguazú-vízesés az évek során számos díjat is elnyert. 1984-ben az argentin oldal, 1986-ban pedig a brazil oldal is felkerült a UNESCO Világörökség listájára természeti értékei miatt, ami nemzetközi szinten is elismeri kivételes szépségét és ökológiai fontosságát. Emellett egy 2011-es globális szavazáson az Iguazú a világ hét új természeti csodájának egyikévé választatott, ezzel is tovább növelve hírnevét.