Kolumbia második legnépesebb városa, Medellín nemcsak gazdag kultúrájáról híres, hanem az elmúlt évtizedekben történt jelentős átalakulásáról is. Habár a város története során nem kevés viharos időszakot vészelt át, Medellín felépülési és fejlődési képessége mindenképpen figyelemreméltó. Nem csoda tehát, hogy napjainkra az örök tavasz városának is nevezett Medellín az egyik legnépszerűbb turisztikai desztinációvá nőtte ki magát.

Elhelyezkedés

Medellín Kolumbia központi részén található, nagyjából ugyanolyan távolságra helyezkedik el Bogotától, Cartagenától és Calitól is. A Valle de Aburra nevű völgyben fekvő várost minden oldalról az Andok hegyláncához tartozó Középső-Kordillerák tekintélyes hegyvonulatai határolják.

Spanyol gyarmatosítás

Az első spanyol gyarmatosítók a 16. század közepén fedezték fel a völgyet, de Medellín városát csak 1616-ban alapították. A telepesek új közösséget akartak építeni, ezért az akkoriban elterjedt rabszolgaültetvényekkel szemben az itteni lakosok a földet farmokra osztották szét, amelyeket maguk műveltek.

Gazdaság és kereskedelem

Medellín gazdasága csak a 20. század elején épült ki, amikor a kávégyártás és a vasúti ipar fellendülésnek indult. Elsősorban a kávégyártás volt az, ami Medellínt (és Kolumbiát) a világpiac jelentős szereplőjévé tette. A kávéból profitáló helyiek a textiliparba fektették pénzüket, így nem meglepő, hogy a század vége felé Medellín már Dél-Amerika vezető textiliparával büszkélkedhetett. A városban a mai napig gyártanak ruházati cikkeket, bútort, élelmiszert, dohányt, mezőgazdasági gépeket, cementet, acélt és vegyszereket is.

Kábítószer és a Medellín kartell

Az 1900-as évek elején Kolumbiában csak a bennszülött csoportok termesztettek marihuánát és koka levelet, melyet különféle ceremóniákhoz használtak fel. 1914-ben viszont bevezették a kokain és az ópiátok előállítását és fogyasztását tiltó törvényeket, melyek hatására a kartellek előtt szabad út nyílt, hogy átvegyék a terjesztés irányítását. A szervezett bűnözés aztán akkor kezdett igazán kiteljesedni, amikor az 1980-as években megnövekedett az amerikai és az európai kokainkereslet is. Ennek eredményeként országszerte kartellek alakultak, amelyeket általában egy-egy főnök vezetett – Medellínben a hírhedt Pablo Escobar volt a legjelentősebb.

Az évtized hátralévő részében és az 1990-es évek elején Escobar egész Medellínt uralma alá kerítette. A csúcsponton kartellje a világ kokaintermelésének 80%-át ellenőrizte, a drogbáró pedig a világ hetedik leggazdagabb embere volt. Több millió dolláros “Hacienda Nápoles” nevű fényűző birtokán saját állatkertje volt, és úgy tartották, hogy a maffiavezér tömör arany étkészletekből evett.

Pazar életmódja ellenére Escobar populista figurának mutatta magát, akit a felsőbb osztályok üldöztek saját társadalmi háttere és a szegények megsegítésére tett erőfeszítései miatt. Megpróbálta felszítani a rendszerellenes hangulatot és megnyerni a hátrányos helyzetű közösségeket azzal, hogy nyilvános állatkertet nyitott, 70 közösségi focipályát, valamint templomokat, közparkokat és lakásokat épített a szegényeknek.

Escobart az 1980-as években még a kolumbiai képviselőházba is beválasztották, de lemondott, amikor a későbbi igazságügyi miniszter, Rodrigo Lara Bonilla drogbárónak nevezte. Escobar meggyilkoltatta Bonillát, és az állammal való kapcsolatát azzal próbálta javítani, hogy felajánlotta Kolumbia 10 milliárd dolláros államadósságának kifizetését. Amikor az ajánlatot visszautasították, és a kolumbiai kormány kérte kiadatását az Egyesült Államoknak, Escobar hadat üzent az államnak.

A kartell és az állam közötti területi háborúk az erőszak spiráljához vezettek, amely a város legszegényebb és leghátrányosabb helyzetű részeit sújtotta a leginkább. A Medellín kartell brutalitásáról volt ismert – az utcákon gyakoriak voltak a lövöldözések, nagy számban tűntek el emberek, és többször is bombákat helyeztek el szerte a városban. Escobar megrendelte több elnökjelölt meggyilkolását is, valamint 2000 dollárt ajánlott fel a város bármelyik rendőrének meggyilkolásáért. Az 1980-as évek végére a kartell és a rivális drogcsoportok már több ezer civil halálát okozták, így nem csoda, hogy 1988-ban a Time Magazine Medellínt választotta a világ legveszélyesebb városának.

A drogbáró kartellje által kiváltott erőszakot súlyosbította a városban régóta fennálló egyenlőtlenség és kirekesztés. A gazdasági liberalizáció magas munkanélküliséghez vezetett, különösen a fiatalok körében – ami sok készséges újoncot eredményezett Escobar területi háborúihoz. A problémákhoz a város topográfiája is hozzájárult: Medellín az Andok egyik völgyében fekszik, a legszegényebb és legelhagyatottabb negyedek viszont a völgyet övező meredek hegyoldalakra épültek. A gazdagabb és szegényebb övezeteket csak korlátozottan kötötte össze a közszféra infrastruktúrája, ami lehetővé tette, hogy a város elitje hosszú éveken át figyelmen kívül hagyja az erőszakot. Csak az 1980-as évek végén, amikor Escobar bombázási kampánya elérte a fényűző Poblado negyedet, kezdett felfigyelni Medellín városi elitje.

1991-ben Escobar ellen több büntetőeljárást is indítottak szerteágazó kábítószer vétségei miatt, ezért ügyvédei példátlan kompromisszummal álltak elő: a drogbáró saját börtönt építtetett, és maga választotta ki az őröket. A börtön lényegében egy kastély volt, az őrök pedig a Medellín kartell vezére irányítása alatt álltak. Egy évvel később viszont a nyilvánosság tudomására jutott, hogy Escobar börtönébe hívatta, majd meggyilkolta kartellének egyik felső vezetőjét. Ekkor a kolumbiai kormány úgy döntött, hogy Escobart egy igazi börtönbe helyezi, de mielőtt cselekedhettek volna, Escobar eltűnt.

Végül az Egyesült Államok is beavatkozott: célba vette a kartell vezető személyeit, hogy megállítsa a kokain Észak-Amerikába irányuló áramlását. A különleges osztagok, a kolumbiai kormány és a rendőrség együttes erőkkel próbálta megállítani Escobart és az általa terjesztett terrort. A Medellín kartell fejét végül 1993. december 2-án egy Laureles-i házban tartott rendőrségi rajtaütés során ölték meg.

Medellín átalakulása Pablo Escobar halála után

A város által elszenvedett erőszak mértéke egyesítő erőt jelentett a civil szereplők egy generációja számára, akik az 1990-es évek végén összefogtak, és közösen kerestek megoldást Medellín válságára. Ez az akadémikusok, közösségi szervezők és üzletemberek alkotta progresszív koalíció meghatározta az erőszak kezelésére irányuló intézkedéseket, aktívan együttműködött a leginkább marginalizált területek közösségi szervezeteivel, és ösztönözte a szegényebb területek lakosait a város irányításában való részvételre. Az általuk bevezetett, együttműködésen és részvételen alapuló, szegényeket támogató innovációk voltak az építőkövei annak a gyors átalakulásnak, amelyet ma “Medellín csodájának” neveznek.

Medellín társadalmi és biztonsági átalakulása szempontjából döntő jelentőségű volt a város fizikai terének inkluzívabbá tétele is. Az 1990-es évek előtt Medellínben nem voltak közterek. A 2000-es években viszont sorra nyitottak parkokat, botanikus kerteket, tudományos, oktatási és művészeti központokat, valamint iskolákat és könyvtárakat, amelyek a nyilvánosság számára ingyenesek voltak. Ezen kívül a város legszegényebb részein vállalkozásfejlesztési támogató központokat indítottak, amelyek ingyenes technikai tanácsadást és kedvező kölcsönöket kínáltak a saját mikrovállalkozásuk beindításában érdekelt lakosoknak.

Medellín gyors átalakulásának kritikus gazdasági tényezője volt továbbá az állami tulajdonú közüzemi vállalat, az Empresas Publicas de Medellín (EPM) által nyújtott pénzügyi támogatás is. Az EPM egy köztulajdonban lévő víz-, gáz- és áramszolgáltatást nyújtó vállalat, amely nyereségének 30%-át a városnak juttatja – ez olyan gazdasági lökést jelent, amely lehetővé tette az önkormányzat számára, hogy olyan beruházásokat hajtson végre a közinfrastruktúrában, amelyek máskülönben nem lettek volna lehetségesek.

A drótkötélpályák, amelyek összekötik a város hegyoldalait a központtal

A drogbáró bukása után a város vezetése jelentős figyelmet fordított a mobilitásra is. 1995-ben megnyitották a metrórendszert, amely Niquía és Poblado között közlekedik. A vonatok összekötötték a gazdagabb és a szegényebb területeket, így újabb munkalehetőségeket teremtettek, lerövidítették az utazási időt, és javították a társadalmi integrációt. 2004-ben megnyitották az első drótkötélpályás felvonót is, mellyel a magasan a hegyoldalra épült városrészek központtal való összeköttetését is megoldották. Ma összesen öt ilyen felvonó vonal van, melyek mindegyike a medellíni városkép szerves részét képezi. Kolumbiai utunk résztvevőinek is lehetősége lesz kipróbálni ezt a nem mindennapi közlekedési eszközt.

Hasonlóképpen ellátogatunk majd a Comuna 13 városrészbe is, amely egykor Medellín egyik legerőszakosabb negyede volt, az elmúlt két évtizedben viszont jelentős építészeti változáson ment keresztül a társadalmi mobilitás elősegítése érdekében. A comuna oldalába 2011-ben mozgólépcsők sorát építették be, amelyek a 384 méteres lejtőn átkelve feljutnak az otthonokhoz. Ennek köszönhetően a Comuna 13 ma már nem a bandák tevékenységéről, hanem a házfalakat díszítő színes graffitikről, utcai kiállításokról és a helyi lakosok által vezetett túrákról híres.

Medellíni csoda

A városnak természetesen még mindig komoly kihívásokkal kell szembenéznie a bűnözés és a szegénység terén, azonban mindenképpen figyelemre méltó, ahogy egy külföldiek számára tiltott zónának számító városból virágzó turisztikai központtá fejlődött, ahol magas a külföldi befektetések aránya és erős a polgári kultúra – mindez két évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna.

A 2000-es évek eleje óta az erőszakos cselekmények száma jelentősen csökkent, melynek hatására az elmúlt 20 évben több mint megnégyszereződött a turisták száma.

Bár a városvezetés eredeti célja az erőszakos bűncselekmények és az egyenlőtlenségek csökkentése volt, a társadalmi változásra való törekvés azonban a városi fenntarthatóságot elősegítő intézkedéseket is eredményezett. Medellínben található ma Kolumbia legfejlettebb fenntartható tömegközlekedési hálózata, valamint a város jelentősen növelte zöldterületei számát, többek között a város peremén egy új zöldövezet kialakításával. Medellín továbbá nagy figyelmet fordít az éghajlatváltozás elleni küzdelemre is.

Medellín mára világhírű innovációs központ, ahol virágzó civil társadalom működik, és amelyet innovatív építészete és közintézményei miatt világszerte üdvözölnek a várostervezők. 2013-ban Medellínt választották a világ leginnovatívabb városának, ez csak egyike annak a 40 nemzetközi díjnak, amelyet a város az elmúlt években kapott.